Felkészülés az őszre
Még meleg van és az ősznek egyelőre nyoma sincs, de ha a naptárra nézünk, konstatáljuk, hogy bizony már szeptember van! A nyaralás, a lazább időszak véget ért, elkezdődött a tanév, lassan minden visszaáll a megszokott kerékvágásba. Ha nyáron lazábbra vetted a némettanulást is, akkor mostanában már biztosan motoszkál a fejedben a gondolat, hogy szeptembertől „minden máshogy lesz”.
A szeptember kicsit olyan, mint az újév, nagyon jó alkalom arra, hogy megújult lendülettel vágjunk bele új tervekbe, projektekbe – esetünkben a nyelvtanulásba. De mégis hogyan tegyük ezt legokosabban, hogy lehetőleg ne csak 1-2 hétig tartson ki a lelkesedésünk?
Míg az élet más területein jó dolog a spontaneitás, addig ez a nyelvtanulásban sajnos pont nem segít.
A siker egyik kulcsa a tervezés! Mindenképpen érdemes tervet készítened arra, hogy mit szeretnél ősszel elérni a némettanulásban. Év végéig 4 teljes hónap áll rendelkezésedre. Egy jó tervvel – és persze szorgalommal és kitartással – nagyon sokat tudsz ezalatt fejlődni!
Tippek a tanulási terv elkészítéséhez
-
Beszéld meg terveidet tanároddal
Kérd ebben a tanárod segítségét. Beszéljétek át, hol állsz most, mi a célod év végéig, és ennek érdekében mennyi tanulást tudsz bevállalni.
-
Használj eszközöket terved megvalósításához
Készíts plakátot, melyet kiteszel az asztalod fölé, táblázatot heti és havi beosztással, vagy egyszerűen írd fel a füzeted hátuljába. Lehet szép színes is, rajzokkal, vagy precíz, számítógéppel szerkesztett, ahogy neked tetszik. Ha egy-egy pontot teljesítettél, tegyél mellé jó nagy pipát! 🙂
-
Tananyag kiválasztása
Ha bizonytalan vagy, akkor a tanárod tud segíteni neked, de természetesen kereshetsz magadnak is olyan anyagokat, amelyek tetszenek és amelyekből szívesen tanulnál. Az a legjobb tananyag, ami minden készségedet fejleszti, nem unalmas, leköti a figyelmedet, és bárhol tudod használni, akár a telefonodról is. Ilyen például ez és ez.
-
Időbeosztás
Ősszel visszaáll a hétköznapok rendje, könnyebb az időnket is megtervezni. Szintén nagyon fontos, és a sikeres nyelvtanulás másik kulcsa, hogy rendszeresen szakítsunk időt a tanulásra, házi feladatra. Írjuk be a naptárunkba a tanulás idejét, mint programot, és próbáljuk meg nem halasztgatni, hanem komolyan venni azt. Nem kell, hogy órákat üljünk a füzet fölött, viszont a rendszeresség fontos.
Nem vagy benne biztos, hogyan készíts magadnak tanulási tervezőt? És abban sem, milyen tananyagot válassz?
Ebben a tanfolyamunkban mindent készre megírtunk neked, és végigvezetünk a leckéken. A tanfolyam végére egy teljes szintet léphetsz felfelé a némettudásodban.
Ne feledd: a szeptember a tanulási újév kezdete! 🙂