A nyár sok németül tanuló számára a lazítás időszaka, a nyelviskolák, nyelvtanárok számára pedig általában uborkaszezon. A Tanulj németül háza táján ilyesmiről nem tudunk beszámolni, sőt! Most is egy eseménydús hét áll mögöttünk, amiről szeretnék nektek beszámolni, mert igazán érdekes és különleges dolgot csináltunk.

Tavasszal megkeresett egy hölgy, aki négy tizenéves gyermekének keresett némettanárt. De nem a klasszikus németórák lebegtek a szeme előtt, hanem konkrét elképzelése volt: nyárra szeretett volna a gyerekeknek egy tartalmas, hasznos, ámde érdekes és szórakoztató „némettábort” szervezni. Elmondta, hogy fontos neki, hogy a gyerekek ez alatt az egy hét alatt csak német szót halljanak tőlünk. Azért is választott bennünket, mert tőlünk anyanyelvi német kiejtést hallhatnak.

Nekem is nagyon tetszett az ötlet, ezért gondolkodás nélkül elvállaltam. Leegyeztettük az időpontot, én pedig nagy lelkesedéssel kezdtem el összeállítani a programot a gyerekeknek.   

Fő szempontként azt néztem, mi az, amivel a mai tizenévesek szívesen töltik az idejüket, édesanyjuk pedig elmondta, mi a hobbijuk a gyerekeknek, mi érdekli őket. A „némettábort” ennek megfelelően két témára építettem fel: utazás és fotózás mobiltelefonnal.

A Tanulj németül csapatából bevontam Biankát és Marcust a programba. Bianka utazás témában tartott beszámolót a gyerekeknek ázsiai körútjáról, ahol jóga oktatói képzést is végzett. Marcus, aki a némettanítás mellett fotózással foglalkozik, a mobilfotózás csínját-bínját osztotta meg a gyerekekkel. Az én feladatom pedig az volt, hogy érdekes feladatokkal felkészítsem a gyerekeket nyelvileg Bianka és Marcus programjára.

Mi az, ami a mai tiniket érdekli és leköti? Egyértelmű: a Youtube, a social media és a mobiltelefon!

Még a némettábor előtt elmentem a gyerekekhez, hogy megismerkedjünk, és felmértem a szintjüket is. Ez alapján állítottam össze nekik a feladatokat, amelyeket videók alapján oldottunk meg.

Első és második nap

Az első két napon érdekes videókat néztünk meg utazás, Ázsia, informatika és fotózás témában. A videókhoz változatos és kreatív feladatokat oldottunk meg, melyekhez a telefont is használtuk. Első lépésként a gyerekek átállították a telefonjuk nyelvét németre és természetesen én is csak németül beszéltem hozzájuk, hogy tényleg mindenhonnan csak németül érjék őket a benyomások. De nem csak hallgatták a németet, hanem aktívan beszéltek is németül. Hihetetlenül gyorsan fejlődött a némettudásuk, feladatról feladatra egyre ügyesebbek voltak!

Harmadik nap

A harmadik napon Biankáé volt a főszerep. Budapest egyik legszebb parkjában találkoztunk. Letelepedtünk egy árnyékos helyre és hallgattuk, ahogy Bianka fotókkal fűszerezve németül tart beszámolót ázsiai körútjáról. Kérdéseinkre készséggel válaszolt, betekintést adva India, Thaiföld, Malayzia és Ausztrália exotikus világába. Ezután pedig frissítő jógát tartott nekünk – természetesen ezt is németül! Ha a kellemest szeretnétek összekötni a hasznossal, azaz németül jógáznátok (persze magyarul is lehetséges), itt érhetitek el Biankát: Csakazértis YOGA . A napot egy finom hűsítő limonádéval zártuk.

Negyedik és ötödik nap

Marcus egy igazi, professzionális fotóstúdióban várta a gyerekeket. A fotós kifejezéseket előzőleg már átvették velem, így bele is vágtak a gyakorlatba: fogták a telefonjukat és kimentek a szabadba fényképezni. Visszatérve a stúdióba Marcustól különböző feladatokat kaptak, hogy milyen stílusban dolgozzák ki a fotójukat. Itt a gyerekek abszolút kiélhették kreativitásukat, miközben észrevétlenül fejlesztették a némettudásukat is. Nem telt el sok idő, és mindenki megtalálta a saját egyéni fotózási stílusát. Különböző motívumokat fotóztak, miközben Marcus végig mutatta nekik, mi minden szépet vehetünk észre az utcán, ami remek fotótémaként szolgálhat.

Köszönet

Először is köszönöm Biankának és Marcusnak, hogy rögtön igent mondtak a közreműködésre, amikor felvázoltam előttük az ötleteimet. 🙂 Mindketten azt mondták, nagyon élvezték ezt az alternatív némettanulási-tanítási módszert és bármikor újra részt vennének egy ilyen projektben! Véleményükhöz én is csatlakozom. 🙂

A program végeztével a gyerekek anyukája köszönő emailt küldött, aminek nagyon örültem. Azt írta, a gyerekek nagyon élvezték a programot és sokat tanultak, ami azért nagy szó nekem, mert tinik figyelmét lekötni a nyári vakációjuk alatt nem a legegyszerűbb feladat. De úgy érzem, sikerült olyan programot nyújtanunk nekik, amit édesanyjuk is elképzelt: legyen érdekes, szórakoztató, de hasznos is, és ami a legfontosabb: végig németül menjen az egész, hogy a némettudásuk fejlődését szolgálja.

Ha Téged is érdekel egy ilyen program, jelentkezz! 15 éves kortól és minimum B1-es némettudással várunk mindenkit Budapesten, aki 1-5 napos intenzív németezéssel, anyanyelvi tanárokkal szeretné feldobni a némettanulását! Jelentkezz emailben: szilvia.schirrmacher@gmail.com